JÉG karácsonyi adománygyűjtő akció

’Jobb adni, mint kapni’ jeligével indítottuk útjára immáron hagyományteremtő módon a karácsonyi adománygyűjtésünket november végén. Diákszervezetünk számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, a jó ügyek támogatása, ezért a lehetőségeinket kihasználva próbálunk segíteni a rászorulókon. Biztosak vagyunk benne, hogy az adakozás felemelő élménye, a segítségnyújtás öröme mindannyiunk szívét melengeti, ezért a karácsony közeledtével is ezen munkálkodtunk, hisz tudjuk: mindenkinek jár a figyelem, a törődés.

A JÉG Corvinus csapataként 2016-ban az Ökomenikus Segélyszervezettel együttműködve adománygyűjtésbe kezdtünk, így közel két héten keresztül vártuk a felajánlásokat. Az év legszentebb ünnepe, a karácsony mindenki szívébe szeretetet költöztet, ezért nem meglepő, hogy az E épület aulájában lévő standunkhoz december közepére rengeteg adomány gyűlt össze. A segítőkész felajánlóknak hála – akik kedvességükért a JÉG Mikulástól szaloncukrot kaptak jutalmul – tartós élelmiszereket, száraz alapanyagokat (tésztafélék, só, cukor, liszt), konzerveket, kekszet, csokoládét és 3 nagy zacskó szaloncukrot tudtunk bedobozolni a JÉG Jótündérrel. A karácsonyi adományokat végül a Családok Átmeneti Otthonaiban osztották szét. Reméljük, hogy az itt élő, valamilyen krízishelyzet miatt lakhatásukat vesztett, jellemzően sokgyermekes családok ünnepét megédesíthettük.

Boldogsággal töltött el bennünket, hogy ebben az évben is tehettünk valami jót másokért! De ez nem valósulhatott volna meg nélkületek. Ezúton is köszönjük szépen mindenkinek a rengeteg adományt, amelyet továbbítottunk az Ökomenikus Segélyszervezet számára. Bizonyára sok kisgyermek, és az átmeneti otthonokban élő családok karácsonyát varázsoltuk szebbé.

 

Szakál Borostyán